A szaxofon története
Egy belga hangszerkészítő, Adolphe Sax 1840-ben feltalálta a szaxofont, amit 1846. június 22-én Franciaországban szabadalmaztatott. Párizsban a találmányra egyből felfigyelt a zenei világ.
1814-ben született a belga származású Adolphe Sax, egy tizenegygyermekes műasztalos apa gyermekeként. Ifjúkorában zenei konzervatóriumban klarinétozni és fuvolázni tanult, azután pedig hangszerkészítésre adta fejét. Kezdetben apja műhelyében dolgozott és ott foglalatoskodott a hangszerekkel, később pedig Brüsszelben hangszerkészítőként megnyitotta első saját műhelyét.
Sax alapvetően klarinétgyártásból élt, majd 1840-ben feltalálta a később róla elnevezett szaxofont. Mivel Belgiumban nem sok anyagi támogatást kapott, ezért az új hangszerrel együtt 1842-ben Franciaországba utazott. A kultúra fővárosában, Párizsban a zenei világ olyan rangos képviselői figyeltek fel a mesterre és művére, mint például Fromental Halévy, Daniel-François-Esprit Auber. Hector Berlioztól pedig nemcsak szakmai támogatást kapott, hanem a művész szponzorokat is kerített neki.
Sax négy éven át tökéletesítette munkáját, végül 1846. június 22-én Párizsban szabadalmaztatta az új hangszert. Egy csapásra világhírnevet szerzett vele. Közkedvelt hangszer lett a szaxofon, főleg a francia katonazenekarokban. A népszerűség mellé azonban bosszúság is járt. Sax-nak többször kellett bíróságon megjelennie a találmány körüli hercehurcák miatt, ugyanis többen megpróbálták elvitatni tőle a feltalálás jogát, a bíróság viszont mindig Sax javára döntött.
A mester széleskörű elismertségét mutatja, hogy 1857-ben a Párizsi Konzevatóriumban szaxofon szakot hirdettek, ahol Saxot kérték fel az oktatásra. Itt mintegy 25 éven át folyt a szaxofonképzés, majd pénzhiányból adódóan megszüntették a szakot. Sax emellett még éveken át a párizsi opera zenekarának direktoraként tevékenykedett.
A szaxofon, felépítése szerint egy egyszerű nádnyelves fúvókával megszólaltatott fúvós hangszer. Fémből készült csöve bő, kúpos furattal rendelkezik, hanglyukakkal, billentyűkkel lehet rajta játszani. Feltalálásának célja az volt, hogy legyen egy olyan hangszer, mely a fúvószenekari hangzásban átmenetet képez a réz-, és a fafúvós hangszerek között, ezért volt fontos a fém test és a fafúvós megszólaltatási mód ötvözése. Sax munkája olyannyira sikeres volt, hogy a hangszer szabadalmaztatása után a fúvószenekarok azonnal használni kezdték, szaxofon játékosokat alkalmaztak, akik a zenekar teljes jogú tagjaivá váltak. Ma már nincs olyan fúvószenekar, melyből hiányozna a szaxofon sor, és nem létezik olyan fúvószenekari hangszerelés, melyben ne lennének meg a szaxofon szólamok.